Egy szakmai összefoglalót szeretnék figyelmetekbe ajánlani az általunk használt diétás módszerről.
Jól ismert tény, hogy a magas vérinzulinszint következtében mind az elhízás, a magas vérnyomás, mind a vér húgysavszintje, a vérzsírok, valamint a trombózis készséget fokozó faktorok kóros mértékben emelkedhetnek. Éppen ezért különösen fontos, egy olyan orvosi ellenőrzés alatt működő testsúlycsökkentő program, amely a fent említett rizikókat együttesen, hatékonyan csökkenti.
A módszer az elhízást krónikus betegségként értelmezi, melynek során a program első részében az előre eltervezett célsúlyt éri el a páciens, majd a második részében ennek megtartása a cél.
A nemzetközi program már több mint 30 millió sikeres testsúlycsökkentést hajtott végre pácienseken orvosi felügyelet mellett, ezért indokolt, hogy Magyarországon is teret kapjon egy ilyen sikeres fogyasztó program.
A diéta, egy ketogén diéta, ahol fontos tudni, hogy a ketózis egy fiziológiai állapot, nem azonos a ketoacidózissal, nem káros, nem terheli túl a vesét és nem okoz zsírmájat.
A diéta első szakaszában nagyon kalóriaszegény diéta szerepel, minden páciens szükségleteihez igazított fehérjebevitel, valamint a nitrogénegyensúly létrehozása, ezt követi az étkezési átnevelési fázis (2. szakasz), kalóriaszegény diéta, majd a harmadik fázisban az elért testsúly megtartásának terve kerül kialakításra, amelynek keretein belül hangsúlyt kap a kiegyensúlyozott táplálkozás, a páciens szükségleteihez igazított energiabevitel meghatározása, valamint az egészségmegőrző életmódátalakító egészségnevelő diétás program.
A program előnyei között szerepel, hogy a testsúlycsökkentés gyors (1 hónap alatt 7-10 kg), a diéta harmadik napjától megszűnik az éhség (ketózis), a páciensek jól érzik magukat, energiaszintjük nem csökken, továbbá lehetőséget kapnak a tökéletes alak visszanyerésére rövid időn belül és káros mellékhatások nélkül.
A módszerrel hatékonyan elkerülhető a yo-yo effektus, orvosi felügyelet mellett biztonságos a fogyás.
Az érdeklődő kollégákat szeretettel várjuk, ahol egy tanfolyam keretében ismertetjük az általunk alkalmazott protokolt, illetve szakmai segítséget nyújtunk, továbbképzést biztosítunk.